..ahogy az uram nevezte. Végül is bordó, bordós bronzos, leveles... :-)
Először a szép új gyöngyökből kezdtem karkötőt fűzni, de harmadik próbálkozásra sem úgy alakult a minta, ahogy elképzeltem, így inkább félretettem.
Viszont nem múlhat el vasárnap gyöngyözés nélkül, jöjjön hát a gyöngyvarrás.
Mikor az uram 1-2 órával később megéhezett, csak egy fél percet kértem, míg befejezem, azaz körbevágom. A nagy igyekezetben ügyesen levágtam ez utolsó sorból is egy kis darabot, csak úgy potyogtak a gyöngyök :-( . Az apró malőr javítása közben (amire kaptam még egy fél percet), úgy beleszúrtam az ujjamba, hogy kiserkent a vér és összekentem egy kicsit az új művet. Ekkor inkább ezt is félretettem.
Viszont szokásomhoz híven az étkezőasztalon dolgoztam, így nekiálltam elpakolni. Még mindig igyekeztem, hát fogtam a karkötőhöz használt kását, a kiskanalat és a zacskót és ..... bemertem a 3 mm-es szalma mellé.
Ha írói vénával áldott volna meg a sor, most potyogna a könnyetek a nevetéstől, mert komolyan olyan volt a helyzet, mit helyzet, a helyzetek egész sorozata, mint egy rossz vígjátékban.
És még a medálon is dolgoznom kell egy kicsit. :-(